Keresés

Mit tehetsz idős kutyusod egészségéért?

Frissítve: ápr 20

Szeretem az idős, őszülő kutyapofikat, annyi nyugalom és bölcsesség van bennük. Az egész életüket mellettünk töltötték el, közös élmények, játékok, utazások sora van mögöttünk.


Szeretnék egy kis segítséget nyújtani abban, hogyan tudjátok kutyusotok nyugdíjas éveit egészségesebbé és aktívabbá tenni. Lehet, hogy már lassabban, nehézkesebben mozognak, a szokásos közös programjainkon lassítani, változtatni kell, esetleg már zsörtölődnek is néha, de mindent megteszünk azért, hogy a lehető leghosszabb ideig élvezhessük állataink társaságát és erre a modern állatorvos-tudomány egyre nagyobb lehetőségeket ad. Az öregedés önmagában nem betegség, a kor előrehaladásával azonban egyre gyakoribbá válnak a viselkedésbeli és egészségügyi problémák.


Mikortól is számít kutyusunk öregnek?

Általánosságban elmondhatjuk a kisméretű kutyusok 10 éves kortól, a közepesek 8-9, a nagyok 7-8, óriási barátaink pedig már 6 éves koruk körül öregkorba lépnek. Az, hogy az öregedés jeleit mikor érzékeljük ténylegesen a kutyusunkon, nagyon sok tényezőtől függ: a környezettől, a genetikai háttértől, a táplálástól, és - ahogy előzőekben említettem - még a kutyusunk méretétől is.

Az öregkor számos változást hoz: csökkenő étvágyat, változó alvási szokásokat, csökkenő aktivitást, több pihenést, gyakoribbá válnak az ízületi megbetegedések, neurológiai elváltozások, és megnő a daganatos betegek száma is.

Mi az artrózis?

A leggyakoribb öregkori probléma az artrózis. Ez az öregedéssel, az ízületek kopásával, elhasználódásával kialakuló folyamat eredménye. Az ízületekben növekszik a felületek közötti súrlódás és a rajtuk elhelyezkedő porcréteg sérül, a porcrétegek közötti folyadéknak - melynek az a funkciója, hogy „beolajozza” az ízületeket a súrlódás csökkentése céljából - megváltozik az összetétele, és ez további súrlódáshoz vezet. Egy ördögi kör alakul ki.

Az artrózis nem jelent feltétlenül állandó fájdalmat, sok kutyus tünetmentes marad. Viszont a túlterhelés vagy egy rossz mozdulat hosszan fennmaradó fájdalmat okozhat.


Maradjon aktív

A mozgás a mindennapok része kell maradjon. Az ízületekben található porc anyagcseréjéhez szükséges nyomáskülönbség mozgás hatására jön létre. Ha az ízület hosszú távon nyugalomban van, tápanyag ellátása drasztikusan csökken, így a porc fokozatosan leépül. Könnyed, ízületkímélő feladatokat végeztethetünk a kutyusunkkal, mint az úszás, egyensúlyozó feladatok és a rövid, könnyed pórázos sétákról se mondjatok le. Az elfoglaltságok hosszát mindig igazítsátok a kutyátok igényeihez. Fontos, hogy ne terhelje túl és ne okozzon neki fájdalmat.


Gyógytorna

Az idősödő kutyusok izomzata és csontozata is változásokon megy át. Izomsorvadás alakulhat ki, és az izomzat a rugalmasságából is veszít. Fizioterápiás tornafeladatokkal nagyon kímélő módon tudjuk az izomerőt és-tömeget növelni. Torna után egy jóleső nyújtás és masszázs fog felelni a vérkeringés fokozására és az izmok rugalmasságának megőrzésére.

Az izmok megerősítése által az ízületeket is tudjuk stabilizálni, ami szintén hozzájárul a porckopás lassításához. Mozgás során ízületi folyadék is termelődik, ami egyszerre védi és táplálja a porcokat.


Masszázs, termoterápia, elektroterápia

Masszázzsal, megfelelően megválasztott meleg- vagy hidegterápiával fájdalmat tudunk csökkenteni.

Használhatunk ultrahang terápiát, ami szintén csökkenti a fájdalmat, gyulladáscsökkentő hatása van, jótékonyan hat meszesedés esetén és ellazítja a kötött, merev izmokat. TENS-t is bevethetünk a fájdalom ellen.


Agytorna

Nem utolsó sorban a fizioterápia során véghezvitt feladatok elgondolkodtatják a kutyusokat, amivel nagyon sokat tehetünk a kognitív hanyatlás ellen. Ennek tipikus tünetei pl. a céltalan ugatás, járkálás, a romló memória. Ezekről bővebben olvashattok az ELTE etológia tanszékének a honlapján. Használhattok kutyák számára kapható intelligencia játékokat vagy ki is találhattok közös elgondolkodtató elfoglaltságot. A férjem egy bújócskaszerű játékot talált ki Panni kutyánknak, amit search and destroy-nak nevezett el. Leülteti a kutyát, akinek várnia kell míg a lakás különböző pontjaira finom falatokat rejt el, amit Panninak meg kell keresni.


Túlsúly

Nagyon oda kell figyelnünk kutyánk súlyára. A lelassult életmód már nem igényel olyan sok energiát, viszont a megfelelő tápanyagokat be kell vinnünk, ezért érdemes speciális öreg kutyusoknak való tápra váltanunk. Az öreg kutyusok körében nagyon gyakori az elhízás, ami rettentően nagy terhet ró az ízületekre is. Egy az embereken végzett kutatás szerint már 5kg súlyfeleslegtől való megszabadulás felére csökkenti az artrózis esélyét.


Környezet

Ha lehetséges ne tegyük ki nagy hőmérséklet-változásnak kedvencünket. Egy klimatizált helységből kimenni a kánikulába nagyon megterhelő egy idősödő szervezet számára. A lecsökkent izomzat miatt kevésbé tudják melegen tartani magukat hidegben agg ebeink, illetve a hideg nem tesz jót az ízületeknek sem, ezért nagyon fontos, hogy a kinti kutyusokat nagy hidegben engedjük be, és kint is biztosítsunk számukra egy esőtől és széltől védett helyet. A fekhelyük is legyen kényelmes és meleg. Nagyon vigyázzunk a csúszós felületeken! Ha szükségét érezzük, szerezzünk be rámpát vagy kutyalépcsőt kanapéhoz, kocsihoz. A kisebb kedvenceinket inkább vigyük fel a lépcsőn, a nagyobbakkal pedig válasszuk a liftet, ha van rá lehetőségünk.


Orvosi kontroll

Több helyen elérhetőek már az országban geriátriai szűrővizsgálatok, ezeket 6-7 éves kor után érdemes igénybe venni.


Vigyázzatok nagyon idős kutyusaitokra! Gyertek el velük fizioterápiára, élvezni fogják nagyon a tornát, a masszázst, az együtt töltött időt és persze a finom falatokat is!


Felhasznált irodalom:

Millis DL, Lavine D: Physical Rehabilitation for Geriatric and Arthritic Patients In Canine In Rehabilitation and Physical Therapy ed 2, 2014, Saunders

Diószegi Zoltán (szerk.): Kisállat-ortopédia. Melánia Kft, 2007

201 megtekintés

+36 20 267 0477

gyoriebrehab@gmail.com

  • YouTube
  • Facebook Social Icon
  • Instagram Social Icon